Interjú a Toldi című elbeszélő költemény kézirat másolójával, Temesy Nándorral

1850-re már az egész ország ismerte Arany János Toldi c. költeményét, amely elsöprő sikert aratott minden korosztály előtt. Viszont egy ilyen kaliberű mű mögött több minden is áll a háttérben, lehetővé téve, hogy az sikeres legyen. 

Lapunk felkereste a Toldi kéziratának eredeti másolóját, Temesy Nándort, kinek köszönhetően Arany időben be tudta adni a pályázatát.

Először is meséljen magáról egy kicsit, hiszen emberek százai kíváncsiak, hogy ki volt az a személy, akinek részben köszönhetjük a Toldi befutását!

• Nos, én 1824-ben születtem itt, Budapesten. A szüleim sok pénzt fordítottak a taníttatásomra, így már az általános iskolában látszott, hogy leginkább írás órán emelkedtem ki gyorsaságommal a többiek közül, és szerettem is különböző szövegeket lemásolni, írni, olvasni. Mikor a pályaválasztáshoz értem, nehéz helyzetbe kerültem, ugyanis íródeákként ritkán lehetett elhelyezkedni úgy, hogy egyre jobban elterjedtek a nyomdák Pesten. De szorgalmamnak hála, pár hónap elteltével bekerülhettem a Egyetemi Nyomdához, ahol a nyomdagépek mellett szükség volt emberekre is, akik a különböző kéziratokat lemásolják, kijavítják, és értelmezik az írásokat.

Hallottál már Arany Jánosról korábban, mielőtt bekerültél volna az Egyetemi Nyomdához?

• Nem, nem nagyon, ugyanis akkor még ugye nem volt felfedezett tehetség. Akkoriban az irodalmi körökben még az olyan művészekre irányult a figyelem, mint például Vörösmarty Mihály vagy Petőfi Sándor.

Hogyan kérte fel Önt Arany a pályázatának másolására?

• Egyik nap a munkahelyemen a főnököm hívatott, miszerint lenne egy úrtól egy külön megrendelés. Leültünk az irodánkban, és mikor Arany belefogott a mondanivalójába, már akkor engem is elragadott az izgatottsága. Látszott rajta, hogy igen nagyon lelkes, és elmondta, hogy szeretne engem megkérni, hogy vállaljam el ezt a munkát, mivel a pályázatra saját kéziratú művet nem lehetett beadni. Elmondta, hogy a művet pár napon belül le fogja zárni, és akkor elhozná nekem másolásra. Becsületes ember, mert már az elején tisztázta, hogy ő nem tud még az elején sokkal fizetni érte, de mikor pár részletet engedett, hogy beleolvashassak, beleegyeztem, hogy elkészítem neki, mert az egy tipikusan olyan munka volt, gyönyörű kidolgozással, amihez kevés másolónak van dolga az életben.

Milyen érzés volt megtudnia, hogy majd a kor legjelentősebb irodalmi intézményéhez, a Kisfaludy-Társasághoz kell majd beadnia a munkáját?

• Az igazat megvallva, amikor megtudtam, először persze nagyon megörültem, hiszen egy ilyen nívós társasághoz beadni egy munkát, ráadásul sikerrel övezve, nagy előrelépést jelenthetett a munkában. Ám amikor meghallottam, hogy a pályázatot 1846. november 26-ig kell leadni, kicsit kétségbeestem, mert tudtam, hogy az elkészülendő mű legalább 50-60 oldal lesz, és ekkor írtuk október 20-át. Tudtam, hogy nagy igyekezettel kell majd hozzáálljak, hogy elvégezhessem a munkámat úgy, hogy esztétikailag, és irodalmi szempontból is elfogadható legyen. Meg persze, senki sem kíván íródeákként egy fránya ínhüvelygyulladást a kezébe, nemde?

Na igen, biztosan nehéz lehetett ilyen kis időintervallumban dolgozni. De mondja, mit gondolt Arany írásáról? Milyennek találta a szókincsét, és az esetleges javításokat?

• Amellett, hogy kevés időm volt tanulmányozni, az mindenképpen feltűnt, hogy az író különlegesen szép, kiegyensúlyozott, jobbra dőlt írásképet használ, amely sok mindent elmond az illető személyiségéről is. Az is látszódott, hogy művelt ember, hisz szókincse egészen fejlett volt a híres írókhoz mérten, illetve kevés nyelvtani hibát találtam az írásban, viszont annál inkább több sor, esetleg egész mondatok kijavítását is. Bizonyára kicsit kalandozó lelkületű lehetett az írónk, hiszen sokszor újra írta, amiket már kigondolt, viszont mindenhol tisztázta, hogy mire gondolt.

És mit gondolt Ön az egész költeményről, amikor befejezte a munkáját? Gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz?

• Amikor végeztem az írással, gyorsan még átolvastam, és nem hazudok, voltak pillanatok, amikor annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy nem is ellenőriztem a sorokat. Én egészen bele tudtam magam élni a történetbe, ugyanis kiskoromban sokat időztem én is vidéki birtokokon, ahol belepillanthattam a vidéki életbe, és ez volt az első olyan írás, amely igazán vissza tudta adni nekem azt az érzetet. Valamilyen szinten éreztem, hogy nem fognak csak úgy eltekinteni a bírák emellett az írás mellett.

És mondja, miután a Toldi híressé vált az országban, találkozott még Arannyal, tartották a kapcsolatot egymással?

• Még a kihirdetés előtt egyszer bejött a munkahelyemre, ahol megköszönte a munkámat, és hálából fizetett nekem egy kisebb összeget, amit ő rá tudott erre fordítani, majd még sokáig beszélgettünk a lehetőségekről, hogy mi lesz a művel a jövőben. Majd kb. 1 évvel később, mikor Arany már híres lett, és be is választották őt a Kisfaludy Társaság tagjává, kaptam tőle egy levelet, amelyben kifejezte háláját, miszerint az én segítségemmel nem sikerülhetett volna mindez, és hálából kaptam tőle egy nagyobb fizettséget még az akkori nyereményéből. Örültem, hogy megismerhettem egy ilyen személyt, akinek már egy történet mesélésétől is láng gyúlt a szemében, ezzel bíztatva más embereket is. Sajnos viszont a tőle kapott levelem eltűnt egy nagy tavaszi takarítás közben, feltételezem a feleségem véletlenül kiszanálta. De az emlék így is megmarad.