Arany János

  Szülei, Arany György és Megyeri Sára földművesek voltak. Arany a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja, a legnagyobb magyar balladaköltő. Szegény református családban született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. 

   Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkákat is végzett. Ő volt a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlva költőtársait. 

   Az elemi iskolát Nagyszalontán járta (1823-31). Itt alapozta meg klasszikus latin műveltségét. 14 éves korában a szülők szegénysége miatt segédtanítói állást vállalt. 1833-ban a debreceni kollégiumban kezdte meg tanulmányait, de fél év múlva Kisújszálláson kénytelen volt újra segédtanítói állást vállalni, hiszen a szülők nem tudták fizetni a taníttatás költségeit. Németül és franciául tanult. 1835 tavaszán tért vissza Debrecenbe, de 1836 februárjában kilépett a kollégiumból. Középfokú tanulmányait így nem fejezte be, nem szerzett érettségi bizonyítványt sem.

    Ezután a színészi pályás is kipróbálta magát, de nem jött a nagy színpadi szerep, és így kialudt a színészet iránti fellángolása.

   1840 novemberében vette feleségül Ercsey Juliannát, egy ügyvéd törvénytelen és vagyontalan leányát. Házasságukból 1841-ben született Juliska lánya és 1844-ben László fia, aki később ismert bankár, népköltészetgyűjtő, Arany hagyatékának gondozója, kitűnő költő és irodalomtudós lett. 

   Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. 

,,Az aranybullák oda lesznek, Alkotmány oda lész, oda lész az adótlan élet, És botozás mind, mind eltűnnek idővel, e földről; Mint eltűntek azok, kik ez elvek népei voltak. Új fajok állnak elő, új eszmék kelnek agyunkban, Majd megavulnak ezek, szintúgy, mint mi elavultunk, S új tavasz éled föl, mindég más fajta virággal."

   1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Szalay László elhunytával a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett.

  Az 1870-es évek során befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes művét, elkészült a Bolond Istókkal, valamint megírta az Őszikék című ciklusát, és bevégezte a Toldi-trilógia középső részét, a Toldi szerelmét.

 Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás 1878 áprilisában újra kitört rajta, de a szokottnál súlyosabban. Végül a Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán meg is fázott, és tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott, és néhány nappal később, 1882. október 22-én hunyt el Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia palotájában.